Súlyos büntetést kaphat Budapest: február 26-án volt ugyanis a 35. olyan nap, amikor a részecskeszennyezés a levegőben túllépte az egészségügyi határértéket. Maximum 35 ilyen nap lehet évente.
2010. február 28. 11:31
p
0
0
11
Mentés
Az év 57. napján, vagyis február 26-án volt a 35. olyan nap, amikor a részecskeszennyezés (PM10) a levegőben túllépte az egészségügyi határértéket. Az uniós előírás szerint ugyanakkor a részecskeszennyezettség egy évben nem lehet 35 napnál többször a határérték (köbméterenként 50 mikrogramm) felett. Magyarország korábban már kérte az Európai Uniótól, hogy kapjon haladékot a PM10 napi egészségügyi határértékének betartására Budapesten, de az Európai Bizottság ezt a kérelmet 2009-ben elutasította.
A Levegő Munkacsoport szerint a határérték be nem tartása miatt fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Bizottság súlyos büntetést szab ki az országra, ebben az ügyben egyébként a magyar kormány néhány héttel ezelőtt már meg is kapta az első komoly figyelmeztetést a bizottságtól.
A részecskeszennyezés Budapesten évente mintegy 2000 ember idő előtti haláláért, több mint százezer megbetegedésért, összesen legalább egymillió betegen eltöltött napért felelős - írta közleményében a Levegő Munkacsoport. A részecskeszennyezés miatt a fővárosban negyvenszer annyian hunynak el, mint közlekedési balesetek következtében és a PM10 az egyik oka annak, hogy az asztmás megbetegedések száma Budapesten az utóbbi 25 évben a tízszeresére, a tüdőrákosoké több mint háromszorosára nőtt.
Knut Abrahammal Németország és Magyarország kapcsolatáról, valamint hazája jogállamisági kérdéseiről és új Ukrajna-politikájáról beszélgettünk. Interjúnk.
Abból kiindulva, hogy az Egyesült Államokra már nem lehet számítani, európai nukleáris elrettentés van kialakulóban, vagyis az USA helyett Franciaország fog megvédeni minket. Boris Kálnoky írása.
p
0
0
6
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 11 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!